TÖKjó családi délutánt
.
November 11-én megrendezésre került Márton-napi délutánunk, már-már hagyományosnak mondható. Tavalyi nevelési-gondozási évben ugyan zárt ajtók mögött tartottuk meg az akkori járványügyi szabályoknak megfelelően. De idén már nyílt kapukkal vártuk a kisgyermekes családokat. Szent Márton napja, amely népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. Országszerte különböző néphagyományok kötődnek ehhez a naphoz, a bölcsődei életünkbe e nap jelentőségét is szerettük volna megmutatni. Márton-napi hagyományok közé tartozik egyes területeken a fáklyás felvonulás, amely Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. Így mi is körbejártuk bölcsődénk épületét, hogy e hagyományt ápoljuk. A körmenet előtt különböző libaságokkal ismerkedhettek meg, és kis ajándékkal kedveskedtek a kisgyermeknevelők minden résztvevő gyermeknek.

